Aurora csodálkozva nézett hol a megmentőire, hol az eszméletlen fiúra a lábánál, és próbált gyorsan úrrá lenni ambivalens érzelmein. Egyrészt futott volna a két idegen vezetésével el onnan, minél messzebbre, ugyanakkor szíve belefacsarodott a látványba, ahogy Piton mozdulatlanul feküdt a koszos földön.

- Na, kislány! Hahó! - guggolt le elé Gideon. - Mi lenne, ha, mondjuk, felkelnél, és szépen velünk jönnél, mielőtt észrevennék, hogy itt vagyunk?
- Persze nem muszáj, beszélgethetünk is egy darabig, már rég harcoltam egy csomó halálfalóval - tette hozzá tűnődve Fabian. – Ja, nem is, pont egy perce…

Aurora nagy levegőt vett, és elszakította tekintetét Pitonról, majd felpattant, és kezét belehelyezte Gideon kinyújtott tenyerébe, majd hagyta, hogy a két férfi kimenekítse.

- Ki küldött titeket? - kérdezte óvatosan, mikor már pár átokkal maguk mögött hagyták a romos helyet, és egy elhagyatott kunyhóban ücsörögtek, ugyanis még nem hoppanálhattak Roxmortsba, hiszen rögtön ott keresnék őket a halálfalók.

- Mi a Főnix Rendjének tagjai vagyunk - ült le vele szemben az asztalhoz Fabian. - Dumbledore küldött minket, miután a bátyád értesítette a történtekről. - A férfi elővett egy palackot, majd a lány elé tette, hogy igyon belőle.

- Leon erről honnan tudott? - kérdezte döbbenten, az italt figyelmen kívül hagyva.

Gideon és Fabian zavartan összenéztek, majd vonakodva válaszoltak.

- A bátyád is rendtag, kislány.
- Méghozzá elég értékes, ugyanis rengeteg ismerőse van…
- Ennyi elég lesz, Gideon! - mordult fel a bátyja.
- Jó, abbahagytam. Igyál, kislány, mert rossz rád nézni! Mindjárt adunk valamit enni is, már ha Molly végre ideér - sóhajtott türelmetlenül.

Aurora most vette csak észre az elé rakott palackot. Rögtön érezte, hogy valóban szüksége van rá, főleg, mikor felnyitotta a fedelét, és megcsapta a gőzölgő, finom vajsör illata. Mohón inni kezdett, és minden cseppet úgy nyelt le, mintha már vagy egy hónapja nem ivott volna.

A két férfi vigyorogva nézte a lányt, majd Fabian hirtelen az ajtóhoz ugrott.

- Ki van odakint? - kérdezte rideg hangon, az ajtónak dőlve.
- Csak én vagyok, Fabe, Molly! - hallatszott a válasz, majd kisvártatva belépett egy kedves arcú, fiatal nő, kezében egy hatalmas lábossal, amit rögtön le is tett az asztalra, majd félresöpörte göndör, barna haját az arcából, és kezet nyújtott a lánynak. – Szervusz, Molly Prewett a nevem!
- Már nem sokáig - szúrta közbe epésen Gideon. - Szokj hozzá, hogy nemsokára már Molly Weasleyként mutatkozol be!

A nő nem törődött vele, helyette a láboshoz lépett, majd leemelte a fedelét.

- Én Aurora Eve Mallory vagyok - mutatkozott be késve a lány.
- Tudom, kedvesem - legyintett a nő, majd levett egy tányért, és Rora felé fordult. - Szereted a túrós tésztát?


˛˙˙.˙*˙.˙˙¸


- Elintézted? - Sirius a falnak dőlve várt Dawnra. Arca feszült, tekintete számonkérő, testtartása pedig rendkívül türelmetlen volt. - Hahó, Dawny, elintézted?

A lány csak szemforgatva bólintott, majd igyekezett felszívódni, ugyanis roppant kínosnak érezte az egész helyzetet.

- Ez most igent jelent? - ugrott utána a fiú.
- Nem majd nemet, mi? - hallatszott a dühös reagálás.
- Most mit hisztizel, nem én kértem, hogy beszélj Lovegooddal! Neked volt "szörnyű lelkiismeret furdalásod"! - utánozta a hangját nyávogva Sirius.
- Oké! - kiáltotta a lány felemelt kézzel. - Csak nem sejtettem, hogy ő már rohadtul túl van rajtam.
- Ezt meg hogy érted? - Sirius arca egyértelmű meglepettséget tükrözött.
- Hát úgy - állt meg végre a lány, majd szembefordult a fiúval -, hogy épp megzavartam enyelgés közben.
- Lovegoodot? - prüszkölt fel hitetlenül Sirius.
- Igen… Épp nagyban narglikat kereshetett a csaj torkában, mikor beléptem, aztán gyorsan elhabogtam, amit akartam, és már mentem is. - Dawn arca lassan égővörös színű volt, annyira zavarta a dolog.
- Jaj, Dawny… - csóválta a fejét a fiú. - Ne mondd, hogy ez izgat téged!
- Nem is… csak kínos volt - vágta ki magát a lány, majd fejét a fiú mellkasára hajtotta. - Valaki kellene biztosítéknak, ha egyszer úgy döntenél, hogy nem kellek neked.

Sirius ellökte magától a lányt, majd sértetten nézett annak szemébe.

- Dawn, nekem soha az életben nem kell más, csak te - suttogta komoly hangon. - Ha a halálfalók megöltek volna… soha még csak rá se néztem volna másra, higgy nekem! Nem hagynálak el soha, míg élek, Dawny!

Sirius kezeibe fogta a lány arcát, majd összeérintette homlokukat.

- Annyira szeretlek… - suttogta, majd lecsökkentette távolságot ajkaik között. Dawn hevesen viszonozta a csókot, amibe még a tarkója is beleborzongott, annyira jól esett neki, majd mikor a fiú kutyamorgásszerű hangot hallatott és kezét a lány derekára csúsztatta, hogy még közelebb vonja őt magához, Dawn elégedetten átkulcsolta karjával a fiú nyakát. Úgy érezte, ennek a pillanatnak igazán semmi sem vehetne véget.

Kivéve, ha valaki megzavarja.

- Jaj, kérlek, ne már! - hallatszott mögöttük egy ismerős hang, mire a fiatalok gyorsan szét is rebbentek.
- Ja, csak te vagy az, Noel - dünnyögte csalódottan a lány, majd visszalépett Siriushoz, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták.
- Várj, téged kerestelek, Dawn! - kiáltott sietve a fiú. - Velem kell jönnöd!

A megszólított fáradtan sóhajtott, majd kelletlenül visszafordult az öccséhez.

- Mi a nagy bánatod?

Noel elhúzta a száját, majd beletúrt szanaszét álló hajába.

- Apa itt van.

˛˙˙.˙*˙.˙˙¸


- Köszönök szépen mindent! - Aurora frissen, kipihenten és főként jóllakottan állt a Roxfort hatalmas, kétszárnyú ajtajában, és hálásan búcsúzkodott Prewettéktől, akik egészen az iskola épületéig kísérték. - Igazán nemes lélekre vall, hogy értem képesek voltak ekkora veszélyt vállalni!
- Ne nevettess már, kislány! - szólt rá Gideon, miközben ráncos ingjében törölgette a pálcáját. - Az lett volna szép, ha halálfaló kézen hagyunk. - A fivére is bólogatott, csak Molly horkant fel.
- Én semmilyen veszélyt nem vállaltam - mondta vállat vonva. - Legfeljebb, hogy megégetem magam a tűzhelynél.

Aurora csengő hangon felnevetett, majd a nő nyakába borult, és nyomott egy puszit az arcára.

- Ha maga nincs - mosolygott a nőre -, akkor én éhen haltam volna.
- Na, elég a butáskodásból! - legyintett Molly. - Fiúk, siessünk haza! Tudjátok, hogy vacsoravendégünk lesz.
- Arthurt már megint itt eszi a fene? - nyögött fel játékosan Fabian.
- Vigyázz a szádra! Na, viszlát gyermekem! - intett a nő Rorának, mire a két férfi is elbúcsúzott, majd Roxmorts felé vették az irányt.

Aurora egy ideig még mosolyogva követte őket a tekintetével, ám ahogy eltűntek a szeme elől, hirtelen ránehezedett a sok rossz gondolatainak súlya. Képzeletébe minduntalan visszatért egy sötét szempár, ahogy a pupillák meglepetten kitágulnak, majd a szemhéjak tehetetlenül lezárulnak…

Hiába próbálkozott, egyszerűen képtelen volt kiverni a fejéből Perselus arcát. Mintha mindig jobban bevésődött volna, ahányszor csak a fiúra gondolt.

- Aurora?

A lány ijedten fordult meg a tengelye körül, majd szégyellős fintorral nyugtázta, hogy csupán Alice állt előtte.

- Rora, hol voltál? - kérdezte a lány ideges hangon. - Lily és te sem aludtatok itt! Azt hittem, valami fiúnál lehettek, és Lily végül is megjött hajnalban, de te most állítasz be, délután kettőkor? - Alice hangja hiába volt számon kérő, szemei inkább csak aggodalmat tükröztek. Aurora szíve belefacsarodott a gondolatba, hogy szegény lány valószínűleg átizgulta az egész éjjelt miattuk.

- Aurora, mondj valamit, mert Lily nem hajlandó beszélni! Én hülye, rögtön úgy kértem számon, hogy biztos Potterrel volt, mire ő rábólintott, de láttam rajta, hogy nem így történt! - Alice már-már sírós hangon beszélt. - És félek, mert valami sokkal rosszabb lehetett, mint Potter, ha inkább ezt a kifogást választotta!

Barátnőjét látva Aurora rögtön el akarta mondani a történteket, hiszen ő sosem hazudott még Alice-nek, de ha Lily nem árult el semmit az egészből, akkor biztos nyomós oka volt rá.

- Alice… én nem akarok neked hazudni - sóhajtott a lány. - Nem tudom, elmondhatom-e, de amint kiderítem, az első utam hozzád vezet majd.

Alice láthatóan nem békélt meg a válasszal.

- Legalább azt mondd meg, miért most jöttél haza! - kérte barátnőjét.
- Molly ott marasztalt ebédre - vágta rá gondolkodás nélkül a lány.
- Molly? - kérdezte zavartan Alice, majd hirtelen hátrahőkölt, ugyanis egy hideg kéz érintette meg a vállát.

Ahogy a lány felnevetett saját ijedelmén, amit pusztán Perselus Piton váltott ki belőle, úgy tűnt el az összes szín Aurora arcából.

- Mit szeretnél? - kérdezte Alice készségesen a fiút.
- Magunkra hagynál minket egy percre? - Piton hangja erőtlen volt, mintha nehezére esne beszélni.

Aurora önkéntelenül hátrált egy lépést, majd megrázta a fejét.

- Nem fogok beszélni vele, Alice, ne menj el!
- Kérlek! - fakadt ki gyengén a fiú. - Csak… csak hallgass meg!
- Azt hiszem, jobb, ha mégis megyek - motyogta zavartan Alice, majd a következő pillanatban már ott sem volt.

Néma csend burkolózott az ajtóban álló két diákra. Ahogy a novemberi szellő felkapta Aurora immár rövid haját, a lány megborzongott.

- Kérlek, gyere velem most az egyszer - mondta halkan, könyörgő szemekkel a fiú. - Tudod, hogy téged sosem bántanálak, tudnod kell...

Aurora egyszerűen nem bírt nemet mondani. Egy új érzés költözött szívébe, ami kimart onnan minden mérget, és ez a mély szánalom volt, amit a fiú pusztán azzal váltott ki belőle, hogy őszinte volt.

- Hová akarsz menni? - kérdezte kimérten a lány.

Piton nem felelt, csak óvatosan kézen fogta Aurorát, majd elindult vele a lépcsők felé.

- Hová viszel? - ismételte türelmetlenül a lány.
- Csak egy meleg helyre, ahol nem fázol - válaszolt a fiú, majd meg is állt egy ajtó előtt, és kitárta Rora előtt.

A lány felismerte az ajtót, a szükség szobájába vezetett, ahol legutóbb is ráakadt Pitonra, ám most megint más alakban látta a csodahelyiséget.

Egy rettentően ismerős alakban.

Aurora csodálkozva lépett be, szemével szinte felfalta a kis szobát, pedig már régóta ismerte minden zugát, minden apró négyzetcentiméterét, mégis a tény, hogy a Roxfortban látja, teljesen elképesztette.

- Úgy tudtam, mások szobájába nem enged be a varázsa - dörmögte érzelemmentesen.
- Semmihez sem érhetek hozzá - magyarázta a fiú -, csupán ehhez. - A kezében egy kék bársonyfedeles fényképalbum pihent. Aurora szeme megvillant, két lépéssel a fiú mellett termett és kikapta a kezéből az albumot. - Miért akartál volna az én szobámba bejutni? - kérdezte rideg hangon. - Ez is része az egész halálfalósdinak?

Piton arca, ha lehet, még sápadtabbá vált, halkan becsukta az ajtót, majd mélyen a lány szemébe nézett.

- Ennek semmi köze ahhoz - mondta elhaló hangon. - A szoba nekem mindig ezt az alakot veszi fel… illetve, mostanában mindig - húzta el keserűen a száját.
- Még mindig nem értem - rázta a fejét a lány, és magához szorította a fényképalbumot.
- Aurora! - Piton közelebb lépett, szemei lázasan csillogtak, mintha erőt merítene ahhoz, amit mondani készül. - Aurora, én akkor szoktam ide jönni, ha békére, nyugalomra vágyom, de egy ideje mindig te jutsz az eszembe, amikor elsétálok az ajtó előtt… - kezével óvatosan megérintette a lány arcát. - Egy ideje csak azt akarom, az minden vágyam, hogy téged lássalak! Amikor először jelent meg ez a szoba, azt hittem, valami tréfa… hogy valaki már van idebent. Még jobban bosszantott, hogy nem érhettem semmihez, de ez a könyv a kezembe repült. Amikor kinyitottam - simított végig Aurora arcvonalán -, rögtön rájöttem, hogy ez volt a célom… Az album tele volt a fényképeiddel. Mugli és varázsképek egyaránt. Órákig nézegettem, és nem tudtam abbahagyni. Mintha megállt volna velem az idő, amikor megláttam még egy újabb képet rólad! Aurora - suttogta a lány arcába -, nekem te jelentesz mindent. Minden békét és nyugalmat. Még soha nem szerettem senkit - hunyta le a szemét egy pillanatra. - De úgy érzem, téged örökké szeretni tudnálak – fejezte be forró leheletével perzselve a lány nyakát.

Aurora nem tudta, mit gondoljon.

Egy része teljes mértékben tiltakozott, hogy valaha is még egyszer a fiúra nézzen azok után, amit tett, ugyanakkor egy másik, egy igazán fontos része lélegzetvisszafojtva csak arra várt, hogy a Perselus megölelje, megcsókolja, szeresse…

- Nagy szavak – suttogta a lány. –Nem tudom és nem is akarom megjátszani, mennyire jól esnek. Egyszerűen te is tudod, hogy szeretlek, Perselus, de – vette le egy határozott mozdulattal a fiú kezét az arcáról – soha nem tudnék önzetlenül szeretni egy halálfalót.
- Nem is kell! – vágta rá hevesen a fiú. – Végeztem. Beszéltem Dumbledore-ral… - Aurora szeme elkerekedett, de nem vágott a fiú szavába. – Ő tényleg egy jó ember. Megértett, adott egy esélyt. Azt mondta, segít.
- Komolyan mondod?
- A legkomolyabban – hajolt közelebb hozzá a fiú. – Tudod, mi a legszebb rajtad? – kérdezte hirtelen.

Aurora megborzongott a fiú leheletétől, és tétován nemet intett a fejével.

- A szemed… Annyira látlak bennük. Mindig tükrözik, mire gondolsz, még akkor is, ha nem akarod – húzta egy halvány mosolyra a száját.
- Tényleg? – vonta fel zavartan a szemöldökét a lány.
- Igen! A szemed már kimondta azt, amit te még nem.
- Mi… micsodát? – rebegte Aurora. Felvetődött benne, hogy elszalad, de a következő pillanatban, ahogy a fiú szája a homlokához ért, már teljesen földbe gyökerezett a lába.
- Megbocsátottál.