Andrew Lovegood sosem törődött az őt körülvevő lányokkal. Sőt, ha őszinték akarunk lenni, nem is tudatosult benne, hogy a napi 50-60 olvadozó tekintet, ami az őt körülvevő lányok arcára kiül, valóban őrá irányul. Teljes nyugalommal szokott közéjük a nagyteremben leülni, és cseppet sem zavarta az evésben, hogy körülötte megállt az élet a lányok részéről.
Ám egyszer a napi rutinja egy ponton megszakadt. Épp sütőtöklevet készült tölteni a serlegébe, mikor hirtelen megszólították.

- Nem akarlak zavarni, de tehetek egy kísérletet? – Andrew meglepve fordult az érkező Dawn felé.

- Miféle kísérlet? – kérdezte meglepve.

- Nos, kicsit kényes ügy – halkította le a hangját a lány. - Jobb esetben nem kérnék senkit ilyesmire, de most a büszkeségemet kell megvédenem. – Sokat sejtető hatásszünet tartott, majd folytatta: - Megcsókolhatlak? Tudom, fura kérés, de fontos lenne most nekem. Cserébe kérhetsz bármit! Akár vérmintát is adok, ha kellene valamihez. 0-s vagyok, szóval az külön jó. Na?

Andrew vészjelzője áramszünetet kapott. Pár másodpercig tanácstalanul pislogott, majd arra a következtetésre jutott, hogy egy hölgy óhaját minden esetben teljesíteni kell, akármennyire furcsa is. Szájához emelte a serlegét, ivott egy jó nagy korty sütőtöklevet, majd miután lenyelte, zavartan vállat vont.

- Ahogy akarod.

-¤-

Úgy mondják, az idő csak repül, ha jó a hangulat, viszont a rossz hangulat esetén arrébb rugdosni sem lehet, úgy vánszorog.
Nos, főhőseink esetén egyértelműen a második verzió lépett érvénybe. Miután Dawn önkéntes megsértődésbe vonult, és tüntetően kereste Andrew Lovegood társaságát, határozottan unalmas napokat tudott maga mögött. Szimpatikus volt számára a fiú, de sajnos egy közös témát sem talált vele. Beszélgetésük általában Andrew lelkes szónoklatából és Dawn mindent kifejező hümmögéseiből állt.
Sajnos ugyanez a helyzet állt fenn Aurora és Piton esetén is. Szegény lány tehetett bármit, felhozhatott bármilyen témát, beszélhetett egész este is, a fiú legnagyobb érdeklődése is csak arra irányult, meddig óhaj még beszélni hozzá a lány. Aurora három hét után már szinte feladta.
Sirius az eltelt hetek alatt gyökeres változáson ment keresztül. Vagyis, inkább tervezett keresztülmenni. Az a tény, hogy szemmel láthatóan értelmetlen lenne tovább álmodoznia Aurora után, visszarántotta a valóságba. Az első héten újból körbenézett a lányok közt, ha órára ment, vagy épp a nagyteremben voltak. Ilyenkor legtöbbször Remus vagy James is vele volt, bár nem önszántukból, hiszen Siriust ilyenkor nehéz volt elviselni.

- Ma már biztos találok valakit – jelentette ki minden alkalommal. – Hogy lehetek ilyen szerencsétlen, hogy nem tudok választani valakit? Reménytelen eset vagyok, mi?

- Ne mond ezt – szúrta közbe James. – Csak megválogatod, kivel állsz össze, ez érthető.

- Mindenesetre ma nincs kitétel, bármilyen lány jó lesz – emelte fel elszántan a fejét Sirius.

- Akkor mondjuk, legyen ő! – mutatott James egy viszonylag helyes, hugrabugos lányra, aki épp az első sorba ült le bűbájtanon.

- Megőrültél? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Sirius. – Stréber, hugrabugos, még életemben nem hallottam a hangját, pedig évfolyamtársam, ráadásul szőke!

James a szemeit forgatta, majd mikor a padjukhoz értek, sóhajtva beült a helyére.

- Tudod, igazad van… – mondta bólogatva.

- Na, ugye…

- …tényleg reménytelen eset vagy.

A második héttől új korszak köszöntött Sirius életébe. Lemondott az egész „kell egy lány” elvéről, és a tanulásnak szentelte magát.

Nos, ez a korszak sem tartott két hétnél tovább.

- Teljesen felesleges ez az egész maszlag! – fakadt ki egy délután alkalmával, mikor Remusszal tanult. – Minek megtanulni minden eddigi mágiaügyi miniszter nevét? Nem mindegy? Amíg nem Dumbledore lesz az, mindegyikre csak két szó illik: jó vicc.

- Nem értek egyet – tette le a könyvét Remus. – Hol lennénk, ha annak idején úgy gondolják, le kell söpörni a muglikat a világról? Valószínűleg már egy lélek sem élne.

- Téves. Én élnék, James is, max te nem. – Látva barátja felháborodott arckifejezését, gyorsan hozzátette: - Jól van, csak vicc volt. Amúgy tényleg jó dolog ez a tanulósdi – dőlt hátra a kanapén, és kezébe vett egy másik tankönyvet.

- Valóban… Ennyit még sosem beszélgettünk, mint most, a tanulásnak szentelt órákban – jegyezte meg Remus. – De legalább kitartó vagy.

Aurora és Piton alkujának utolsó előtti vasárnapjára virradt. Lily és Alice már megszokták, hogy esténként fülvédőt kell venniük, ugyanis Aurorát az ébresztővarázslat hajnali hatkor kelti még hétvégén is. Tudták, fontos a lánynak, hogy a négy hét alatt elnyerje Piton barátságát, ezért nem vitatkoztak a korai sziréna ügyén, inkább alkalmazkodtak a helyzethez.

A varázslat időben felébresztette Aurorát. Mint általában, most is hamar felkelt, ásítás nélkül felöltözött, elkészült, és igaz, rosszkedvűen, de elindult lefelé, hogy megkeresse szokásos falként funkcionáló célpontját. Nem lepődött meg, hogy a fiú fél hétkor már a nagyteremben reggelizett. Mint mindig, most is a Mardekár asztalának legszélén, az ajtóhoz legközelebb foglalt helyet.
Aurora megborzongott az üres terem láttán. A hosszú asztalok a félhomályban végtelennek tűntek, a mennyezeten ködfelhő úszott, az ablakokon pedig nem lehetett kilátni a párától.

- Jó reggelt! – erőltetett egy zavart mosolyt az arcára. Piton csak biccentett, majd belemélyedt az előtte fekvő könyv tanulmányozásába.

- Mi újság? – huppant le vele szembe a lány. – Képzeld, én tegnap festettem. Olyan régen nem ragadtam ecsetet, már vagy három éve, de megihlettél a pénteki bájitallal, amit órán pluszban készítettél. Olyan gyönyörű füstje volt! A színvilága egyszerűen rám ordított, hogy fessem le. – Látva, hogy a fiú nem figyel rá, csalódottan más témára váltott. – Mit olvasol? Megnézhetem?

- Túl sok – morgott fel Piton.

- Túl sok mi? – kérdezett vissza értetlenül a lány. – Túl sok újság?

- Túl sok idegesítő kérdés – vetette oda neki a fiú.

Aurora sértődötten felhúzta a lábait, és elfordult. Ahogy az asztal felé fordult, ezüst étkészlet jelent meg az asztalon egy személyre, és hozzá reggeli választék. Bosszúsan átölelte a térdét, és csak bambult az előtte fekvő üres tányérra.

Piton nem zavartatta magát. Komótosan vizet töltött a poharába, majd oda se nézve a szájához emelte, és belekortyolt. Ahogy az első korty lecsúszott a torkán, félrenézett, és tekintete találkozott Auroráéval.

- Nincs jobb dolgod? – vonta fel a szemöldökét. – Láthatod, az elméleted nem jött be. Három hét után sem áhítozom a társaságodra. Igazán megspórolhatod ezt az utolsót.

Aurora nem válaszolt, csak a fiú arcát fürkészte.

Mikor ő is észrevette, hogy nem lesz ebből szerves kommunikáció, visszafordult a könyvéhez. Olvasás közben is magán érezte a lány tekintetét, így nem jutott sokra. Hevesen becsapta a könyvet, majd egy zsemléért nyúlt, és Aurora tányérjára vágta.

- Egyél, és ne nézz így! – sziszegte.

- Ne nézzek hogy? – pislogott a lány.

- Így, ahogy most is! – csattant fel Piton. – Ilyen idegesítően. Nem volt elég eddig? A nyakamon lógsz egész nap. Mindenhová követsz, és olyan dolgokról fecsegsz, mint egy bájital lefestése! Ekkora időpocsékolást sem láttam még… Menj, keress másik játszótársat magadnak, mert én ezt nem bírom tovább, kiszállok.

Aurora tekintete búsan elfátyolosodott. Úgy érezte, hogy egy láthatatlan tű belülről közelít a torkához. Gyorsan felnézett a mennyezetre, és pislogott párat.

- Megegyeztünk – suttogta rekedten. – Egy hónap a határidő, és még előttem van egy hét.

- Tégy, amit akarsz, én csak időt spóroltam volna – vont vállat Piton, majd lehajtotta a vize maradékát. – Látszik, hogy muglik közt nevelkedtél. Fogalmad sincs az idő értékéről, ahogy a hasznosság fogalmáról sem. Szánalmas. Nem értem, minek ez a fene nagy szeretethajhászás. Anyád is sokra ment vele.

Aurora behunyta a szemét. A tű elérte a torkát, a szúrása pedig könnyet halmozott a lány szemébe. A héten már többször előfordult ilyesmi. Aurora nyomorultul érezte magát, megalázottnak, holott csak kettesben volt ilyen vele a fiú. Normális esetben nem beszélt volna többet azzal, aki ennyire negatív vele szemben, de minden esetben, mikor egy-egy ilyen sértés elhagyja a fiú száját, Aurora valami mást is lát a szemében. Valamit, amit a fiú nem akar kimutatni, és ez a pillanatnyi emberség, ami visszatartja attól, hogy abba hagyja az egészet.

Most is látta. Látta, de túl gyenge volt ahhoz, hogy újból közömbösséget tettessen. Lehajtotta a fejét, hogy gyengeségét kicsit leplezni tudja. Ahogy pislogott, utat engedett könnyeinek, és ajkába harapva nézte, ahogy a padlódeszka felissza őket

Piton félreértelmezte a lány testtartásváltását. Gúnyosan elhúzta a száját és felé fordult.

- Visszamehetsz aludni. Igazán nem kértem, hogy miattam ilyen korán kelj. Biztos megerőltető volt. – Várta a lány válaszát. Mindig volt neki egy okos vagy épp naiv válasza, amivel aztán újabb magaslabdát dobott fel Pitonnak, aki ugye sosem hagyja ki, hogy a maga szarkasztikus módján leüsse.

Most nem jött ez a válasz. Helyette egy sokkal erőtlenebb, kevésbé megkomponált mondat hagyta el a lány ajkát.

- Fáj… Amiket mondasz… Nem tudom, miért, de fáj…

Felemelte fejét, így Piton már láthatta kipirult arcát, enyhén vörös szemeit, és most először nem tudott mit mondani. Szemei végigcikáztak a könnyáztatta arcon, és az élesen rá szegeződő tekinteten állapodtak meg. A tengerkék szemek szinte könyörgően csillogtak. Egy végtelennek tűnő másodpercig belefeledkezett a sötétkék örvénybe, és a keze is ösztönösen mozdult a lány kezének irányába. Ahogy megérintette, bizsergés futott végig az egész testén. Aurora szeme is megremegett egy pillanatra. Nem értette a fiú viselkedését, de a világért nem szakította volna meg ezt a percet…

Megtette helyette valaki más.

- Lám-lám. Milyen aranyos, ahogy pátyolgatod Pipogyuszt! – Sirius hangjára a láthatatlan buborék kipukkadt, Piton úgy húzta vissza a kezét, mintha sárba nyúlt volna.

- Ki kérdezett téged, Black? – mordult rá Piton. – Nem tudtál aludni, blöki? Felvert a farkasvonyítás?

Sirius indulatosan közelebb lépett, de James visszarántotta.

- Edzésre megyünk, ha mindenképp tudni akarod – vetette oda Pitonnak. – Te nyugodtan zabálj tovább, mi mentünk is.

James figyelmeztetően hátba verte Siriust.

- Fontos meccsem lesz, edzenem kell, úgyhogy ne csináljunk jelenetet.

- Ugyan már – rázta le magáról Sirius. – Csak mi vagyunk itt, meg Pipogyusz. Nem lenne jelenet, mégis jól szórakoznánk. – A fiú arcán furcsa, kárörvendő kifejezés jelent meg.

Hirtelen egy csoport hollóhátas diák jelent meg a terem ajtajánál, köztük Andrew és Dawn is. Mikor észrevették a Mardekár asztalánál kialakuló jelenetet, elhalt a zsibongás, és páran közelebb léptek.

- Sirius, gyere már! – unszolta James.

- Hallgass rá – tanácsolta Piton. A látszat kedvéért, teljes nyugalommal beleharapott egy újabb pirítósba, pedig már egyáltalán nem volt éhes, és tőle rendkívüli teljesítmény, ha akkor is eszik, amikor nem éhes. – Igazán nem érdemes itt megaláznod magad.

Siriusnál elszakadt a cérna. Fél szemmel látta, hogy Dawn őt nézi, ezért nyugalmat erőltetett magára, és Aurorához fordult, de a mérget így is kiadta.

- Hihetetlen mennyire aranyszíved van, Rora – nézett a lányra. – Másnak felfordult volna a gyomra, ha hozzáér Pitonkánkhoz. Minden elismerésem. Hogy élted túl?

A következő fél percben, ha lehet, még jobban megfagyott a levegő. Az a kevés diák, akik most a teremben tartózkodtak olyan eseménynek lehettek tanúi, aminek eddig még senki.

Miután Sirius ezt a roppant hízelgő mondatot befejezte, látszott rajta, hogy visszaszívná nyomban, de büszkesége ezt azért nem engedte meg. Piton arca kifejezéstelen maradt, csak tekintete lett üresebb. Aurora viszont remegve állt fel, odalépett Siriushoz, majd egy kezdetben bizonytalan, de annál határozottabb hatást elérő pofonnal jutalmazta a fiút.

Senki sem szólalt meg. Sirius bűne tudatában állta a pofont. Nem kapott az arcához, csak állt némán, és a padlóra szegezte tekintetét.

Aurora megszeppenve Pitonra nézett, és attól, amit látott, megrándult a szája sarka. Perselus Piton arcán ugyanis egy jól kivehető, őszinte mosoly ült, amit mások talán kárörvendőnek találnának, de Aurora számára inkább tűnt elégedettnek. Visszafordult Siriushoz, majd egy biccentéssel kisétált a teremből.

A csend még pár másodpercig tartott, majd Piton felállt, magához vette a könyvét, és kimért lépésekkel követte a lány példáját.

- Hogy te mekkora egy bunkó tudsz lenni – törte meg a csendet Dawn hangja.

- Én? – Sirius inkább megerősítve kérdezett, mint meglepetten.

- Miért, látsz még bunkót a teremben rajtad kívül? – fintorgott a lány.

Sirius kutyanyüszítésszerűen sóhajtott egyet, majd hátrasimította sötét haját, és Dawnra nézett.

- Nem – válaszolt. – Nálam nagyobb bunkót még a Földön sem lehet látni, nemhogy itt.

Dawn nem erre a válaszra számított. Szó szerint leesett az álla. Sirius nem várta meg az újabb visszavágást, inkább intett Jamesnek, és eltűntek a hatalmas ajtó mögött.

- Érdekes fazonok, nem? – nézett Dawnra Andrew.

- De – motyogta a lány, még mindig arra nézve, ahol egy perce még Sirius állt. Furcsa érzés kavargott benne, amit a fiú utolsó mondata keltett.

- Szerintem együnk! – ült le Andrew. – Vagy menjünk Black után, és kérjünk bocsánatot, nekem mindegy – tette hozzá, látva a lány arckifejezését.

- Micsoda? – kapta fel a fejét Dawn.

- Jól hallottad – mosolygott a fiú. Félbevágott egy zsemlét, és lekvárt kent rá. – Tudom, hogy odavagy érte, ne tagadd! Ő meg már nem tud magával mit kezdeni, annyira hiányzol neki. Tiszta ügy. A mandár teveszeknél ez mindennapos. Az ő életközösségükben az az élet rendje, hogy megverik társukat, majd kibékülnek vele, és különböző egyesülési táncot lejte…

Dawn kizökkent gondolatmenetéből. Ez az információ elsőbbséget nyert az agyában.

- Mandár micsodák? – prüszkölte.

- Mandár Teveszek – biccentett Andrew. – Nem hallottál még róluk? – Dawn remegő szájjal a fejét rázta. - Skandináviai barbár varázslótörzs tagjai, akik nincsenek tudatában annak, hogy van mágiájuk. Nem valami intelligensek. Csak növényt esznek, és állati fogakat morzsolnak hozzá…

Dawn pár hete először komolyan kétrét görnyedt a nevetéstől. Nem gondolta volna, hogy megéri a napot, mikor Andrew Lovegood megnevetteti.

-------------------------------------
Nos, rövidke, de lényeges fejezethez értünk, amiről véleményeket várok :) Következő rész címe még homály előttem... Bocs.