Az ebédlő - mily meglepő - szintén egészen máshogyan nézett ki az általunk megszokottnál. Mivel a Beauxbatonsban nem osztották különböző házakba az elsősöket, nem is különítették el őket étkezéseknél sem. A tanulók maguk válogathatták meg, kikkel akarják eltölteni a szabadidejüket, kortól, nemtől függetlenül.
Jem barátai egytől egyig idősebbek voltak nála. Gondoltam én. Tévesen. Négy lány és két fiú közé huppantunk le, gondosan helyet szorítva a később érkező három sorstársamnak. A fiúk láttán jöttem rá, hogy csak ötöd- és hetedévesek tartózkodnak közöttünk, ők is szigorúan a vizsgák idején. A lányok széles mosollyal és kíváncsi tekintettel fogadtak, a két hím viszont fel se figyelt jöttünkre, annyira bele voltak merülve a vitába. Kviddicsről beszélgettek, természetesen, ám a meglepő az, hogy rögtön tudtam, mi a helyes válasz. Ráragad az emberre, ha a szívének legkedvesebb hónapokon át másról sem beszél.
Szóval úgy döntöttem, bemutatkozom.
- Bulgária azért nem nyerhet soha Írország ellen, mert a fogójuk olyan gyenge, mint a harmat. Egész idő alatt azért küzdött, hogy rajta maradjon a seprűjén.
Az idősebbnek tűnő fiú, aki szintén ír párti volt, rám meredt egy pillanatra, végig is mért, majd győzedelmes vigyorral fordult vissza a másikhoz.
A téma vitapont híján kimerült. Jem szép sorban bemutatott nekem mindenkit, majd leplezetlen örömmel tudatta a társasággal, hogy én volnék az ő imádott, megtévelyedett nővére, aki majdnem kiebrudalta az élők sorából az egyik nem szeretett osztálytársnőjét.
Nem titok, mi volt ezzel az érdekes bemutatóval a célja: vigyázzatok, az alma nem esett messze a… másik almától. Valójában ezt mondta, a többiek is így értelmezték.
- Hol maradnak a lányok? - tört ki belőlem, de amint kimondtam, ki is szúrtam Catet és Amyt a bejáratnál szorongani. Felemelkedtem, és heves integetésbe kezdtem. Cat vett észre hamarabb, és egy megkönnyebbült sóhajjal karon ragadta Amyt.
- Bocs, eltévedtünk - magyarázta, lehuppanva mellém. Úgy vetette rá magát a kör alakú asztal közepén illatozó kalácshalomra, mint aki egy hete nem evett.
- Akarod mondani, te tévedtél el - helyesbített Amy, aki az egészséges életmód híveként a gyümölcsökből szedegetett magának. - Ti mit esztek? Viv? Adjam oda a tejet, vagy eléred? Cat, ne bámulj így rám, te indultál el balra, holott én világosan kijelentettem, hogy jobbra kell mennünk, ha el akarunk jutni a lépcsőkhöz.
- Így is eljutottunk - sziszegte Kitty összeszűkült szemmel.
- El - bólintott a szöszi. - Miután magunk mögött hagytunk vagy ötszáz szobát. Hm, meggondoltam magam, müzlit eszem én is. Maradjon meg a lovaknak az alma. Valaki?
Mire feleszméltem, már előttem is egy nagy adag tejes trutyi hullámzott, s egy ugyanolyat habzsolt mellettem Jem és Cat is nagy élvezettel. Úgy látszott, a francia müzli mindenkinek messze a kedvence volt, és miután fintorogva belekóstoltam, rögtön meg is értettem, miért. Itt még a tejnek is édesebb íze volt. A müzlibe tízszer annyi szárított gyümölcsdarabkát szórtak, mint otthon, és az adag is már-már túltett a jó ízlés határán.
- Lily?
- Mikor elindultunk, Potterrel folytatott enyhén intim beszélgetést - legyintett Amy két falat között. - Jó az a tükör különben. Nekünk miért nem volt olyanunk sosem?
- Mert mi képesek vagyunk egymás nélkül is élni, azért - válaszolt Cat kissé morcos felhanggal, holott a tükör neki tett a legnagyobb szolgálatot. Elég abból kiindulni, hogy mikor átvittem nekik Sirius tükrét, és Cat kezébe nyomtam, percekig sírt Remus láttán.
De nem tettem szóvá.
Másnap volt az első vizsgánk. Reggelinek indult ebédünk után Jem összeismertetett néhány helyi végzőssel. Tőlük tudtam meg, hogy a tárgy nem más, mint a roxforti bűbájtan és átváltoztatástan egyfajta keveréke. Elvileg tételek is voltak, de azokat nemhogy megtanulni, de elolvasni sem lett volna időm, így inkább el sem kértem azokat. Majd improvizálok, határoztam el magamban. Legfeljebb megbukok. Nem nagy ügy.

Este, nem kis harc árán visszaszereztem a lányoktól a Tekergők csodatükrét. Bár tudtam, ha valamikor, hát most van rá igazán szüksége Catnek és Lilynek is, ezúttal nem voltam előzékeny velük szemben. Megígértem hát, hogy másnap reggel első dolgom lesz visszajuttatni hozzájuk, hogy a nagy megmérettetés előtt még válthassanak pár szót a fiúkkal. Vagy amit akarnak.
Zsákmányommal a kezemben bebújtam a furcsán virág illatú ágyba, magamra húztam a paplant, és óvatosan megkocogtattam a tükör közepét, akárha kopogtatnék.
Sirius álmos arca láttán úgy könnyebbültem meg, mintha évtizedek óta nem láttam volna.
- Szia - sóhajtottam.
- Szia, cicám. Nem tudsz aludni?
A háttérben sötét volt, így csak nehezen tudtam kivenni James behúzott függőnyű ágyát, és Remust, aki időnként elsuhant a mosdó irányába, majd onnan vissza a saját vackához.
- Holnap vizsgázom - magyaráztam halkan.
- Nem lesz baj, hidd el.
- Elhiszem, csak…
- Gondolj arra, hogy amint ennek vége lesz, atomjaira bonthatod a házamat.
- Ez veszélyes kijelentés volt, Sirius - vigyorogtam.
- Mondasz valamit… - látta be elgondolkodva. - Csak a plüssöket ne erőltesd, könyörgöm! Meg az élénk színeket! Felőlem úgy rendezheted be a lakást, ahogy szeretnéd, egy szavam sem lesz, ígérem, de ne nyomj el engem rózsaszínnel meg macikkal!
- Tehát mégis csak megkötöd a kezem.
- Megkötöm?
- Meg.
- Mit tegyek akkor?
- Bízz bennem. Utálom a rózsaszínt.
- Hál’ istennek!
Felnevettem. Ő is velem nevetett. Aztán egyszerre némultunk el.
- Bármit megadnék, hogy együtt lehessünk most - mondta nagyon komolyan. - Kész horror. Mint valami szappanopera.
- Ugye? - villanyozódtam fel rögtön. - Azt hittem, ez csak nekem tűnt fel! Tisztára úgy viselkedünk, mint a brazilok! Csöpögünk össze-vissza, félholtként ténfergünk egymás nélkül, és… és mindez olyan természetesnek tűnik, mintha…
- Mintha sosem éltünk volna egymás nélkül.
- Igen. - Elmosolyodtam. - De nekem ez tetszik.
- Mármint a szappanopera életérzés?
- Neeem. Az, hogy itt vagyok, ki tudja, milyen messze tőled, és egy kicsit sem szorul össze a gyomrom attól, hogy te viszont több száz lány között tengeted a napjaid, akik ráadásul úgy donghatnak körülötted most, hogy eltűntem, mint méhek a mézes bödön körül.
- Jó neked, Vivi - közölte kissé epésen. Remus harmadjára húzott el a háta mögött a WC felé. - Jó neked, hogy nyugodt vagy és virágos kedvű, mert tudd meg, bátran vállalom: én bizony majd megzavarodok a tudattól, hogy még hetekig ki vagy téve a csábításnak odaát.
- Ó, a csábításnak? Mármint az idegen, szívdöglesztő, francia fiúk általi csábításnak? Vagy attól félsz inkább, hogy annyira megtetszik nekem Franciaország, hogy a vizsgák után haza sem akarok majd menni?
- Nem vagy vicces, Vivi! Normális esetben gerjedek, ha cicáskodsz, de ez most nem egy normális eset! Igen, vedd tudomásul, nem nyugtat a gondolat, hogy egyszer csak fogod magad, és belezúgsz egy csigazabáló, nyálas szájú ficsúrba, aztán meg még annyi időre se jössz vissza Angliába, hogy kiverjem a kölyökből a csontjait, a fogaival együtt!
- Ez undorító.
- Az. Undorító dolgokra lennék képes, ha megcsalnál.
- Sosem csalnálak meg. Ahogy sosem láncolnálak magamhoz sem, ahogy te teszed most.
- Tévedsz, Vivi, egyáltalán nem kötlek magamhoz. Miután laposra püföltem a franciádat, szó nélkül engednélek vissza hozzá. Bármit megtennék, csak te boldog legyél.
- Tudom - motyogtam.
- Ám ha a boldogságot más oldalán találod meg, azzal engem egy életre megfosztasz a saját életkedvemtől. Ezt is tudod? És ezt nyugodtan veheted fenyegetésnek.
- Romantikus vagy, édes egy komám! - szólott a háttérben James csibészesen. - Akár egy daliás lantművész.
- Fogd be - morrant rá Sirius félkomolyan.
- Trubadúr! Az hát! Hé, Holdsáp, neked mi bajod? Ha így folytatod, reggelre kiszáradsz!
- Ötpercenként ki akar durranni a hólyagom, ha már így rákérdeztél, Ágas! - válaszolt Remus kissé hisztérikusan.
- Az idegesség, az az oka - állapította meg James, nagy szakértelemmel. - Két nap, és kezdődnek a R.A.V.A.SZ.-ok.
- Addigra az agyamat is kivizelem magamból - nyögte Remus fáradtan.
- Az nem baj, csak ne a tételekre.
- Szóval ilyenek vagytok ti: fiúk, egymás közt - bólintottam mindent értőn. - Igazán felvidít különben, hogy amint hozzád költözöm, naprakész leszek az anyagcserédből, édes. James, mit érdemes még tudnom jövendőbeli lakótársamról?
A kis monitorban újabb arc jelent meg Siriusé mellett.
- Morog - panaszolta. - Állandóan.
- Azt tudom - legyintettem.
- És iszonyúan trehány - fűzte hozzá Remus a háttérben.
- Az nem zavar.
- Tényleg nem? - csapott le rögvest életem értelme.
- Nem - vontam vállat. - Majd elpakolsz, ha már nem bírsz mozdulni a kupiban.
- Na, erre ne számíts - mondta Remus. - Előbb várja meg, hogy minden darabjaira hulljon, hogy aztán csak be kelljen söpörnie az ágy alá.
- Kösz, srácok - bólintott most Sirius. - Most már tudom, miért nem lesztek meghívva a házavató bulira.
- Lesz buli?! - ujjongott James az ágyból kipattanva.
- Lesz buli? - kérdeztem én is, kevésbé lelkesen.
- Már nem valószínű.
- Ugyan, Tapmancs, ne bomolj! - kérte James, majd kikapta a kezéből a tükröt. - Viv, mit mondjak róla, ami jó és amit még nem tudsz? Szeret téged, mint egy megszállott! Mióta elmentetek, nem is önmaga. Képzeld, tanul! Tapmancs! Az én Tapmancsom! Magol, mint egy stréber!
- Fúj - reagáltam.
- Na látod! Vissza is adlak neki, mielőtt újabb könyvért nyúlna! Jó éjt, Viv. Holnap Lily kezébe nyomod a tükröt, ugye?
- Első dolgom lesz. Korán kelő vagy, igaz?
- Le se fekszem, nyugi. - Ezzel kilépett a képből, és a mosdó felé evickélő Remust kikerülve bedőlt az ágyába. Fél perc sem telt el, már hortyogott is.
- Hol is tartottunk? - bazsalyogtam huncutul.
- A kígyót-békát faló francia Adoniszoknál - válaszolt Remus segítőkészen.
- KÖSZ MINDENKINEK, HOGY HAGYTOK NÉHA MAGÁNÉLETET ÉLNI!
- Ezt azért kaptad, Sirius, mert reggel bemagyaráztad Kittynek, hogy a távollétében ráizgultam Trelawney-re.
- Az ő baja, hogy elhitte!
- Nem hitte!
- Nem hát! Akkor most mit szívatsz?
- Jólesik.
- Menj pisilni.
És Remus ment is, sebesen. Ezt azért a Sirius bődülésére felrettenő James sem hagyhatta szó nélkül.
- Ha egész éjjel brunyálni fogsz, összeaszik a fütyülőd, úgy pedig még Trelawney-nak sem kellesz majd!
Fülsértő káromkodás szüremlett ki a toalett ajtaja mögül. James ezt is megkommentálta.
- Mellé ment?
Kitárult az a bizonyos ajtó. Remus fájdalmas arckifejezéssel markolta meg az ajtófélfát.
- Becsípte - hüppögte.
Hogy mi csípett be és mit, nem tudhattam meg, ugyanis Sirius ezt korhatárosnak vélvén gyorsan kirohant a szobából.
- Nagy lány vagyok már - figyelmeztettem, alig fojtva vissza a nevetést.
- Remus aszott hímtagjához sosem leszel az!
- NEM ASZOTT! - hangzott a háttérből.
- AZ LESZ, TESZEK RÓLA! - válaszolt szelíden választottam. - Vivi, ne haragudj.
- Nem haragszom. Álmos vagy?
- Ideges. Főként. De majd nem leszek mindjárt.
- Megölöd?
- Letépem.
- Jujj.
- Hiányzol. Rettenetesen.
- Te is nekem. Nem is élek nélküled.
- De igen, élsz, és ennek örülök. Most pedig aludj. Holnap beszélünk, miután kenterbe verted a féregevő girnyókat.
- Jó. Te meg hagyj életben legalább egyetlen barátot, hogy legyen, aki megtapsol a vizsgák végén!

Másnap a napsütés helyett a gyomorideg keltett. Nem az volt életem legkellemesebb ébredése, ennek ellenére igyekeztem hozzászokni, ugyanis éreztem: párszor még biztosan meg fog esni velem ugyanez.
Jem édesdeden szundikált a másik ágyban. Akárcsak otthon: szája nyitva, pokróc a nyaka körül, zokni csak az egyik lábán. Fogai össze-összekoccantak álmában.
Megnéztem, hány óra van, majd nyugtázva az időt, felkaptam a padlóról a Tekergők piperetükrét, és kilopakodtam a folyosóra. Itt ténferegtem vagy húsz percet, mire ráakadtam az első utamba kerülő lépcsősorra, amin eljutottam a második szintre. Lilyék szobáját gyerekjáték volt megtalálni.

- Amy zuhanyzik, Cat fogat mos. Veled minden rendben? Milyen Jemnél lakni?
- Valószínűleg nyugodalmasabb, mint Amyvel.
- Ugyan! Tegnap is csupán egyszer borított ki!
- Mikor azt bizonygatta, hogy a szomszédságotokban minden lány leszbikus?
- Jó, akkor kétszer. Amúgy meg van benne valami, lásd be! Itt élnek együtt évekig, fiút nem látnak, maximum nyáron, és még a tanárok döntő hányada is nőnemű! Ez egészségtelen! Nem kívánok magamnak ilyen kamaszkort.
- Ha ezt ilyen szépen átlátod, Lily, képzelheted, mi megy itt vizsgaidőszakban, amikor a Varázslóképző ifjai, kik szintén ekkor találkoznak a tanév során először az ellenkező nemmel, beköltöznek néhány hétre.
- Ó.
- Ó bizony! Vad orgia, túlfűtött…
- Csss! Ha ezt Amy meghallja, ugrott az esküvője!
- Nocsak, ennyire hozzá akarod adni Kiskalózhoz?
- A jövendőbelije az egyetlen téma, amivel el tudom terelni a beszélgetést, ha sekélyes vizekre evezne. Evez is, sajnos. Elég gyakran. Na, de add ide a tükröt! Kíváncsi vagyok, James hogy viseli a Roxfortot nélkülem!
- Ha minden jól ment, tegnap éjjel eunuchot varázsolt az egyik legjobb haverjából.
- Jesszusom! Sirius?
- Ő segített, ha nem kezdeményezett.
- Au.

Jem kísért el minket az első vizsgánkra. Ő sem tűnt nyugodtnak; egy órával később neki is jelenése volt egy másik teremben egy másik bizottság előtt. Sok sikert kívánva el is húzott, mielőtt végleg ott ragadt volna az ajtó előtt összegyűlt hímbanda láttán.
- Köhm - hívta fel magára mindannyiunk figyelmét Amy. Érdeklődő tekintettel méregette a kék ruhás, szép arcú férfi egyedeket, előttük sem titkolva, mi mindenhez lenne kedve, főként velük, ahelyett, hogy eredeti célját nem feledve részt venne velünk az első megmérettetésen.
A fiúk azonban nem voltak vevők Amy jeleire.
Ők, úgy tűnt, szívesebben vizsgáznának.
- Melegek. Ezek is - dohogott a szöszi, mellesleg ezúttal jogosan. - Tiszta póluszavar; pozitív a pozitívat, negatív a negatívat vonzza. Freud ezt látva váltana szakmát!
- Meg pszichiátert.
Öreg, tömeggyilkosnak tetsző, alacsony boszorkány jelent meg az ajtóban. Kezében tekercset szorongatott, arról neveket olvasott fel.
Lily és Amy három kék ruhás fiúval előre lépett, majd az etikettet alaposan figyelembe véve, udvariasan maguk elé engedték az erősebbik nem képviselőit, kik a lehető legtermészetesebben siettek be előttük a terembe, apró mosollyal meg is köszönve a figyelmességet.
Amy megütközött, Lily felvihogott. A vén boszorka pedig a karjuknál fogva lódította be őket a többi után.
A kint maradottak - velünk az élen - várakozó álláspontra helyezkedtek.