- Túlreagáltad, Vic, de iszonyúan.
- De Jem, szemeztem vele! Hagytam magam végigmérni, és közben még a lábam is remegett! Istenem, megcsaltam Siriust! Máris vége van, kiábrándultam belőle! Ó, te szentséges ég! Jem! Temess el élve!

- Én hazamegyek!
- Cat, nem mehetsz még, hiszen egy kivételével minden vizsgánk hátravan!
- Haza akarok menni! Most! Remushoz!
- Remus jól van, Kitty, hidd már el!
- Ő jól van, de én meg kísértésbe estem, Amy! Ha most nem megyek haza a Roxfortba, nem tudom, mi tart majd vissza, hogy meg ne csaljam!
Amy szívből felkacagott. Aztán elhallgatott, amint eljutott a tudatáig Lily hasonlóan kétségbeesett arckifejezése.
- Na ne! - rázta a fejét hitetlenkedve. - Ne, ne, ne, ne! James Potter vetélytársat kapott?! És mégis csak van egy Isten az égben?!
- Ne replikálj, Amy, ez komoly!
- Komoly hát! Már csak az kéne, hogy Viv bejelentse, dobja Blacket, és teljes lesz a boldogságom! Meg a zűrzavar is!
- Amy, egyikünk sem készül szakítani a barátjával - szögezte le Lily. - Cat szereti Remust, Viv is Siriust, én Jamest nemkülönben. Épp csak a frászt hozta ránk, hogy… nos…
- Azt hittük, most, hogy úgymond foglalt a kis szívünk, nem zúghatunk bele senkibe - folytattam. - Hiszen megtaláltuk, akit kerestünk.
- Ez esetben, lányok, azt kell, hogy mondjam, teljesen lükék vagytok!
- Kösz, Amy, mi is szeretünk téged.
- Jaj, Viv, ne bomolj! Figyeljetek. Azzal, hogy szemet vetettetek egy hím egyedre, és kedveteket leltétek a mustrálásában, még nem követtetek el semmiféle bűnt! Se kicsit, se nagyot! Mégis mit gondoltok, a fiúk otthon rá sem néznek más lányokra? Hm? Naná, hogy ők is fogják a szép kilátást, mi az, hogy! Nekik ellenben egy ezredmásodpercig sincs bűntudatuk emiatt, hiszen akárhány csinos, ringó hátsón is felejtik rajta a tekintetüket, akkor is titeket hiányolnak álló nap! Őrület, hogy erre nekem kell felhívnom a figyelmeteket!
- Igen, tényleg az - láttam be.
Eszembe jutott, amit előző este mondtam Siriusnak. Hogy nem szorul öklömnyire a gyomrom, ha a körülötte legyeskedő libákra gondolok, mert megbízom benne, vakon és egészen.
- Oké, Amynek igaza van - sóhajtott nagyot Lily. - Nem estünk kísértésbe, és nem tettünk olyasmit, amit szégyellnünk kellene.
- Nem hát! - csapta össze a kezeit a szöszi. - Van fogalmatok róla, hányszor fogtok még idegen férfiakba zuhanni, miután kiröppentünk a Roxfort berkeiből? Sőt, jobb, ha felkészültök rá, hogy házasként is nap mint nap megakad majd a szemetek a boltos fiún, a postáson, az új szomszédon, és még sorolhatnám. Ez nem baj! Fiatal nők vagytok, az eleddig össze-vissza tomboló hormonjaitok kezdik átvenni a főszerepet az agyatokban. Nem adok egy évet sem magunknak, és máson sem fog járni az agyunk, csak a helyes boltos fiún…
- A postáson és az új szomszédon - fejeztem be unottan. - Mondd csak, Amy, honnan vagy te ennyire szakértő?
- Van két nővérem. Első sorból figyelhettem, hogyan megy el az eszük. A ti húgaitoknak sokkal könnyebb dolga lesz majd. - Elmélázott. - Bár, nem hinném, hogy Jemet vagy Vickyt kétségbe ejtené, ami ma történt. Bocs, Lily, de a te tesódat nem ismerem.
- Petúnia a hűség mintaszobra - grimaszolt az említett.
- Na, ez az, ami nem igaz, hisz’ ellened fordult, amikor támogatnia illett volna.
- Az más…
- Nézzétek. Nevetségesek vagytok, és most komolyan beszélek. Hihetetlen, hogy ekkora drámát csináltok egy olyan ártatlan ügyből, mint ez! Az a srác egy helyes idegen volt, akit minden valószínűség szerint utoljára láttunk, és aki szerintem legalább annyira sütött, mint azok, akikkel szóbeliztünk.
- Nem hiszem, hogy ő is meleg…
- Lényegtelen. Csajok, ki vagyunk merülve.
- Inkább pattanásig feszültünk.
- Akárhogy is, amíg el nem kezdhetünk csomagolni haza, minden apróságból világméretű problémát fogunk csinálni. Épp ezért örülnék, ha minden felmerülő ügyet ugyanígy meg tudnánk beszélni, mint ezt a mostanit. Megpróbáljuk?
- Én benne vagyok - bólintottam rá elsőként.
- Én is - követte a példámat Cat is.
Lily mosolyogva helyeselt.

A másnapi vizsga semmivel sem tűnt egyszerűbbnek az elsőnél. Mágiatörténet, írásban. Jóval magasabb szinten, mint amin mi álltunk. Azzal a tudással is, amit azon a néhány átmagolt éjszakán szívtunk magunkba is bőven az átlag szintje alatt álltunk.
A mágiatöri kettőnknek is szívügye volt: Catnek mániájává vált Binns helye a Roxfortban, nekem újabban egyre többször szerepelt álmaimban az Auror Akadémia. Az átváltoztatástant, mint akadályt, egész jól vettük, bár jövendőbeli hivatás szempontjából arra főként nekem volt szükségem, a töri azonban egészen más tészta; ott kevésbé számíthattunk a jó szerencsére, ahhoz ez a tantárgy túlságosan tág és szubjektív. A szubjektív témájú vizsgákkal pedig az a legnagyobb baj, hogy azokat rendszerint szubjektívan is értékelik.
Este nem tanultunk már egy sort sem. Felvetettem ugyan, hogy egyszer vegyük át a jegyzeteket, vagy legalább az abból készített vázlatot, de Lily határozottan kijelentette, rosszat tennénk magunknak, ha rátanulnánk a leülepedett tudásunkra. Bíztunk benne, nem a levegőbe beszélt. Másrészt iszonyatosan le voltunk szívva, talán jobban, mint ötödévben az összes RBF után. Igaz, most a R.A.V.A.SZ.-okról volt szó, nem egy egyszerű, tét nélküli vizsgasorozatról, ami után nem kapunk semmit, még egy egyszerű oklevelet, vagy bizonyítványt sem.
Ezután ugyanis diplomát kapunk a kezünkbe. Roxforti, égetett szegélyű, tekercsre írott elismerést arról, hogy sikeresen zártunk hét évet, mely után, ezzel a tanúsítvánnyal a markunkban beléphetünk számtalan ajtón, amelyek az eredményeinktől függően sorban megnyílnak előttünk. Ha ütöttük azt a bizonyos szintet.
Amit mellesleg a bájitaltan szégyellnivalóan le fog vinni, éreztem előre.
Na de a mágiatöri, jelenleg még ott tartottunk. Mint említettem, ez főként Catnek s nekem számított, de Lily is tartott tőle, ő ugyanis presztízskérdést csinált abból, mely vizsgáinak kellett elérnie a maximum tartományt pontilag. Ennek és a bájitaltannak. Előbbinek azért, mert ő volt az egyetlen az évfolyamban, aki mind a hét évet szorgalmasan végigkörmölte, talán, ha kétszer elszunyókálva órán idáig, utóbbinak a gyógyítói jövője okán.
A terem, ahol a vizsgát tartották, a legfelső emeleten volt, az asztrológia szobával szemben.
Cat ábrándos tekintettel pillantgatott a résnyire nyitva felejtett ajtó irányába, hátha sikerül elcsípnie a bent tartózkodókat, esetleg egy másik végzőst, aki épp aznapra kapta ki ezt a vizsgát.
Mi ugyanis előre megadott időpontok szerint estünk át a tárgyakon. Ezek már csak azért is különböztek kissé a beauxbatonosékétól, mert nekünk számos olyan óra kimaradt, ami nekik viszont igenis tartva volt, több évig. Sőt, náluk egy mugliismerethez hasonló kurzust kötelezővé is tettek, azt meg mi amint lehetett, leadtuk otthon.
Mágiatörire egyelőre még együtt mentünk, egy időben. Vesztünkre azonban kész ültetési renddel vártak bennünket, így nem sok hasznát vettük a közös időpontnak. Kezdésként Lilyt és Catet beparancsolták az első sorba, jobb és bal szélre, aztán Amyt is elvesztettem, mert őt meg a leghátsó padba osztották, középre. Végezetül, kis várakozás után az egyik felügyelő valahova a tömeg közepébe mutatott - így kerültem a dzsumbuj legkellősebb közepére. Előttem és mögöttem legalább húsz fej, átlóban vagy negyven minden oldalról, jobb és balról meg inkább meg sem számoltam. Egy szadistább hajlamú illetőből ez a mennyiség már rég kihozta volna a gyilkolási ösztönt.
Amint az ajtó bezárult, az előttem heverő kötegnyi pergamen egy csapásra megtelt sűrűn rárótt mondatokkal, és szürke nyelű penna emelkedett ki a semmiből.
Megragadtam, és írni kezdtem.

Tíz perc elteltével azt vettem észre, hogy páran a fal felőli oszlopokból elengedik pennájukat, felállnak az asztaltól, és elhagyják a termet.
Újabb tíz percet követően az üresen maradt helyek látványosan megszaporodtak, rá fél órára már minden második szék üresen állt.
Rengeteg kérdést kaptunk, azt hiszem, valahol a huszonötödiknél kapcsoltam ki egészen. Szép lassan elcsöndesült a fülemben a dobogás, és már sem azt, sem a pennák sercegését sem hallottam - csupán a következő kérdésre koncentráltam, semmi másra.
Az első óra leteltekor halk csengő figyelmeztetett bennünket, hogy ideje áttérni a kifejtős esszékre. Elmosolyodtam; én már a másodikat írtam.
Az diákok kis csoportokban szállingóztak kifelé. Volt, akiről egyértelműen le lehetett olvasni a reményvesztettséget, de a legtöbben boldog belenyugvással az arcukon léptek ki a folyosóra. És én még mindig körmöltem.
Négyünk közül Amy állt fel a leghamarabb. A közelében már senki sem volt, csupán körülöttem próbálkoztak még többen, ám Amyvel együtt lelépett az a két lány is, akik Lily és Cat között ücsörögtek, percek óta tétlenül.
A második óra végét jelző csengetéskor távozott Lily, nem sokra rá pedig Cat is kitámolygott, a mellettem visszaellenőrizgető kék egyenruhás fiúval együtt. A kijáratnál Cat nem felejtett el eleget tenni az etikett jól ismert és újabban felettébb gyakran használt szabályának.
Egyedül maradtam a teremben a folyamatosan mozgolódó felügyelőtanárokkal. És még mindig írtam, akár egy megszállott.

- Jesszusom, Viv, azt hittem, már sosem jössz ki!
A lányok izgatottam vettek körül, s vezettek a legközelebbi ablakpárkányhoz. Ott leültettek, és körém fészkelődtek, mint otthon, a birtokon, amikor a tó mellett tanultunk tavasszal.
- Mesélj, hogy ment? Fogadjunk, te tudtad a hatodik esszét! - vélte Lily csillogó szemmel.
- A koboldlázadásosat? Igen, az könnyű volt.
- Szerintem is, arra biztos, hogy maximális pontszámot kapok! - bólogatott Cat. - Az utolsó fogalmazásnál viszont belekavarodtam az évszámokba, és szerintem a vámpír kontra vámpír békeegyezmények színhelyeit is felcseréltem. Hiába, ott már nagyon végezni szerettem volna.
- Az sikerült nekem, viszont nem remélem, hogy díjazzák majd a vázlatos leírásomat - vontam vállat. - Amy, veled mi volt? Hamar kijöttél.
- Hát, sosem szerettem különösebben a törit, tudjátok, évszámok, összefüggések, következmények… nyers ez nekem. Viszont a tippelgetős résznél sikerült begyűjtenem pár jó választ a mellettem ülő sráctól.
- Akkor? Ez azt jelenti…
- Hogy két vizsga kipipálva - fejezte be a mondatomat Cat, majd a kezembe nyomta a Tekergők féltve őrzött sminktükrét.
Sirius kissé meggyötört arcát láttam meg benne.
- Mi megyünk, majd találkozunk! - köszöntek el mindhárman, majd egymást lökdösve, nevetve eltűntek a sarkon.
- Szia, egyetlenem, hogy ment az átváltoztatástan?
- Szia, kicsim, hiányoztál róla! - válaszolta magától értetődően Sirius. - Egyébként ment, mint a karikacsapás. Egy minisztériumi fejeshez kerültem, aki azzal viccelődött, hogy ennyi kancsóból lett állatka után szívesen végignézne egy patrónusbűbájt vagy táltostüzet a változatosság kedvéért.
- És megkapta? - vigyorodtam el.
- Tőlem csak a tüzet, Ágas nagyképűsködött a patrónussal.
- Á, értem, szóval átmentetek.
- Minden jel arra mutat. Na és te? Hogy ment a töri?
- Egész jól. Kérdeztek a tizenkilencedik századi koboldlázadásokról, a vámpír békediktátumokról, a vérfarkasokról, feltettek vagy húsz tippelős kérdést a boszorkányperekről, aztán ki kellett fejteni nyolcvan centiben, hogy milyen büntetéseket kaptak a súlyos átkokat használó mágusok, volt valami Grindelwaldról, szerencsére róla olvastam ötödikben a tiltott részlegben otthon, aztán…
- Vivi, most hülyéskedsz, igaz?
- Nem, miért? Várj, még volt…
- Nem, te most biztosan nem beszélsz komolyan. Meddig tartott a vizsgád?
- Három óra után jöttem ki. Miért?
- Nekünk az egész vizsga egy órás lesz! Binns azt mondta, összesen húsz kérdés várható! Nektek mennyi volt?
- Vagy hatvan, de nem emlékszem pontosan.
- Úristen. És tegnap?
Röviden elmeséltem, mi volt előző nap az átváltoztatáson. Beszámolóm végére Sirius arca kísérteteket meghazudtoló, sápadt színt öltött.
- Túlságosan sokat követelnek tőletek - csóválta a fejét idegesen.
- Eddig egész szerencsésen alakultak a dolgok… - jegyeztem meg halkan.
- De még hátravan a bájitaltan.
- Igaz - láttam be nem túl lelkesen. - Kösz, hogy figyelmeztetsz.
- Jaj, cicám, ne izélj! Óriási vagy, szóhoz sem jutok a döbbenettől, hogy milyen akadályokat veszel odaát, de…! Én csak amiatt aggódom, nehogy a neccesebb tárgyaknál problémák adódjanak!
- Az egyetlen necces tárgyam a bájitaltan lesz, de abból már felkészítettem magam lelkileg a bukásra.
- Hátha nem… beszéltél már Lilyvel?
- Hála Merlinnek, abból együtt megyünk majd, de nem hiszem, hogy lesz alkalmam a segítségét kérni.
- Bízz Lilyben! Hihetetlen dolgokra képes, ha rólad van szó. Láttam, mit művelt, amikor azt hittük, beteg vagy. Életemben nem láttam olyan elszántnak. Kockáztatni fogja a kitűnőjét azért, hogy téged ne vágjanak meg!
- Tök ciki, hogy ennyire nem megy az a tárgy…
- Menne, ha a drágalátos rokonod, Brown prof hagyta volna, hogy az én párom maradj az óráján! Igaz, gyakorolhattunk volna esténként is, vagy hétvégén…
- Ne magadat okold, ez genetikai hiányosság nálam.
- Nem, figyelnem kellett volna rád. Az én hibám, de talán Lily kitalál valamit.
- Talán. De nem a te hibád. Szeretlek.
- Én is szeretlek. Iszonyúan hiányzol! Kíváncsi lennék, hogy vajon ma nálad is forszírozta volna-e az öreg a táltostüzet?
Felnevettem.
- Jó kérdés! Tőlem talán csótányesőt kért volna.
- Lehet - nevetett ő is. - Bocs, mennem kell, Ágas nagyon üvölt odafent. Remus biztos megint eltorlaszolta magát a mosdónkban.
- Még mindig folyamatosan pisilni jár? Jézus! Nem furcsa ez?
- Furcsa lenne, ha nem James csempészne vízhajtót a töklevébe reggelente.
- Ó. Ez komoly? És minek…?
- Remus irigykedik, Vivi. Se jegyzetet, se tételt nem hajlandó kölcsönadni nekünk, mondván, azokat valahogy sosem kapja vissza tőlünk. Erre Ágas kitalálta, hogy amíg Holdsáp a WC-n ül, addig mi kedvünkre másolgathatjuk a dolgait. Bejött.
- Gonoszak vagytok ám!
- A cél szentesíti az eszközt. Különben meg siess haza, és téríts vissza a jó útra! Rád vár e nemes feladat, Vivi Rice!
- És hogy képzeled a megtérést?
- Fekve. A többit rád bízom.
- Kösz, édes - nyögtem. - Rendezted az éjszakámat; ma biztosan nem alszom.
- Nem, mert az álmaimban fogsz bolyongani, mint tegnap éjjel.
- Igen? Mesélj csak! Mit műveltem én a te álmaidban?
- Ha ezt most elárulom, zavarában kiolvad a tükör a keretéből.
- Jó, akkor csak tőszavakban, kérlek! Muszáj hallanom, milyen elvetemült vagyok veled, mikor nem is vagyok tudatomnál!
- Ó, nagyon is tudatodnál vagy olyankor, cicám! Hogy csak a legfontosabbakat említsem…